Könyves Kálmánról elterjedt tévhit, hogy felvilágosult uralkodóként betiltotta a boszorkányüldözést. Boszorkányperek ugyan valóban az európai átlagnál ritkábban, de rendszeresen zajlottak Magyarországon is az 1700-as évek közepéig. Az egyik leghíresebb magyar boszorkányper, a “hazai Salem”, 1728-ban, Szegeden zajlott.
Teljes podcast beszélgetésünket a boszorkányüldözések történelméről és tévhiteiről megtalálod a kedvenc podcast alkalmazásodban, vagy az alábbi lejátszón:
Történelmi kontextus
Salemhez hasonlóan az 1700-as évek elején nagyon nehéz volt az élet Szegeden: megnőtt a koldusok száma, kiéleződtek az ellentétek a magyar lakosság és a betelepült szerbek, horvátok, németek között, 1712-ben árvíz pusztított, a 20-as években aszály okozott éhínséget.
1728 kimondottan aszályos év volt, amikor az emberek elkezdték terjeszteni, hogy ez a sok nehézség, ami sújtja őket, nem származhat Istentől, hanem bizonyosan maga az Ördög műve.
Bűnbakok
1728 júniusában, a nagy szárazság és jégverés idején kitudódott a már korábban is boszorkány hírében álló Kökénynéről és néhány vénasszonyról, koldusról, hogy szent ostyával varázslást űztek, azt gyógyításra használták.
A pletyka alapján 18 embert állítottak törvényszék elé, akik majdnem mind szegény koldus, bábaasszony, kegyelemkenyéren élő öregemberek voltak. Egy kivételével 50 éven felüliek. Egyikük ugyan Szeged egyik leggazdagabb embere volt, de szegény sorból származott, a helyiek irigységükben azt gondolhatták, varázslással gazdagodott meg.
“Eredményes” vallatás
A hatóság vízpróbát rendelt el, az Alsó-Tiszaparton merítették be megkötözve a vádlottakat. Három asszony azonnal vízbe fulladt (ezzel be is bizonyult ártatlanságuk), a többiekről viszont nem született egyértelmű eredmény, így újra, kínzással kiegészítve kihallgatták őket.
Kökényné, miután négyszer megkínozták, bevallotta, hogy eladta lelkét az Ördögnek, eljárt a boszorkányszombatra, rontott, varázsolt, és a többi. Megnevezte társait is, köztük több javasasszonyt, koldust, és a város leggazdagabb emberét, a volt főbírót, Rózsa Dánielt – azt mondta, ő volt a boszorkánykapitány. Ezen a ponton a többiek is vallani kezdtek, mindent bevallottak amit a kínzóik a szájukba adtak, többek között hogy az esőt eladták a törököknek.
Ítélet: máglyahalál
A városi törvényszék 1728. július 21-én hirdette ki az ítéletet, majd 2 napra rá végrehajtotta azt: a Boszorkányszigetnek nevezett Tiszaparton élve elégették a “bűnösöket”. Bogadussáné és Koncz Sára ítéletét függőben tartották, őket később, márciusban végezték ki, annyi különbséggel hogy az elégetésük előtt lefejezték őket.
Ugyan a további nyomozást II. Károly király felfüggesztette, a legfelsőbb körökben is ellenőrizték a perek iratait, és az udvarnál meggyőződtek, hogy a szegedi törvényszék törvényszerűen járt el. Csak évekkel később, 1756-tól Mária Terézia kezdte szigorítani a boszorkánypereket.
A tragédiát nem sikerült úgy feldolgozni, mint Amerikában: a salemi esettel ellentétben Szegeden elmaradt a bocsánatkérés és a kárpótlás is. Sőt, a polgárosodás során a városi tanács szégyellni kezdte a kivégzésekben játszott szerepét, a perek iratait titkosították, 1830-ban egy kérelmezőtől meg is tagadták az iratok kiadását, mondván “jobb nem bolygatni a múltat”.
Források:
Dívány
Boszorkanyper.atw.hu
Index.hu
nemazertpodcast.com 